Elkészült a 2020. évi 17. Országos és Pannon-régiós Sasleltár

2020.02.25.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizenhetedik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.

Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében, idén immáron harmadszor, a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak a kezdeményezéshez, így most ismét a Kárpát-medence közös téli „sastérképe” készülhetett el.

Az egy időben történő megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson 396 felmérő vett részt. A hazai szakemberekhez idén is csatlakozott szlovák, cseh, osztrák, szerb, román és horvát kollégák segítségével a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérték a szakértők, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.

Magyarországi sasleltár

A hazai megfigyelések 2689 db 2,5x2,5 km-es UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló "szemek") érintettek, amely összesen mintegy 16 806 km2-t, azaz az ország területének 18%-át fedték le. A felmérések természetesen a legjobb sasélőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét számba vették a kutatók. A 2020. évi sasszinkron során Magyarországon összesen 805-859 rétisast és 390-403 parlagi sast sikerült megfigyelni.


A sasmegfigyelések megyei bontása itt tölthető le >>

A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is nagyon ritkák. A fenti adatok alapján a felmérés során bejárt sastelelőhelyeken, tehát a „legsasosabb” élőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 4,68 rétisas és 1,82 parlagi sas került lencsevégre.


Hogy el tudjuk képzelni ezt a nagyságrendet – a legjobb sasélőhelyeken is átlagosan
2900 focipályányi területet bejárva találkozhatunk egyetlen rétisassal, míg a
parlagi sas esetében ehhez már közel 5985 focipályányi területet kell
átlagosan átvizsgálni (Forrás: MME Monitoring Központ)

A két sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 2 szirti sast és 4 fekete sast, valamint további 17 ragadozómadár-faj közel 13 ezer példányát is megfigyelték a szakemberek:

  • barna kánya (5),
  • vörös kánya (11),
  • kékes rétihéja (1106),
  • barna rétihéja (81),
  • karvaly (201),
  • héja (31),
  • egerészölyv (8526),
  • gatyás ölyv (259),
  • pusztai ölyv (15),
  • vörös vércse (1690),
  • kerecsensólyom (45),
  • vándorsólyom (40),
  • kis sólyom (51).

A nappali ragadozómadarak mellett baglyokat (réti fülesbagoly: 12, kuvik: 38) és ragadozó életmódú énekesmadarakat (holló: 353, nagy őrgébics: 255) is számoltak a felmérők, sőt néhány régióban a túzokokat (606) is számba vették.

 

Kárpát-medencei sasleltár

A hat résztvevő közép-európai ország összesítésében 1110 rétisast és 535 parlagi sast, 2 szirti sast és 4 fekete sast (utóbbi kettőt csak Magyarországon) figyeltek meg.


Parlagi sasok megfigyelési adatai a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)


Rétisasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)

A 2020. évben feldolgozott adatok jelentős része a Madáratlasz Program (MAP – map.mme.hu) adatbázisából származik. A MAP résztvevői az év minden időszakában végeznek megfigyeléseket, s az általuk bejárt területeken minden madárfaj előfordulási adatait rögzítik (nem csak a ragadozómadarakét).

Köszönjük a 17. Országos Sasszinkron megfigyelőinek munkáját!

 

Szervezetek

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Balaton-Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Bükk Nemzeti Park Igazgatóság, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság (Magyarország).

  • Raptor Protection of Slovakia.
  • Bird Protection and Study Society of Serbia (Društvo za zaštitu i proučavanje ptic ab Srbije), Institute for Nature Conservation of Vojvodina Province (Serbia).
  • BirdLife Österreich, WWF Österreichn (Austria).
  • Česká Společnost Ornitologická (BirdLife Czech Republic).
  • "Milvus Group" - Bird and Nature Protection Association (Romania).

 

Felmérők

Magyarország
Adorján Ágnes, Adorján Ágnes, Agócs Péter, Ampovics Zsolt, Antal András, Antoni Gyula, Árvay Márton, Atlasz Márk, Bagyura János, Balázsi Péter, Bali Boglárka, Balla Dániel, Balla Dániel, Balla Tihamér, Balog László, Balogh Ferenc, Balogh Gábor, Balogh-Roth Melinda, Bánffy Miklós, Bánfi Péter, Bank László, Bank Richárd, Bánrévi Dániel, Baráth Norbert, Barati Barnabás, Barati Sándor, Bărbos Lőrinc, Barcánfalvi Péter, Bárdos Zsófia, Barta Zsolt, Bartha Csaba, Bata Adrián, Bátky Gellért, Bátky Gellért, Bedőcs Gyula ifj., Benke Szabolcs, Berdó József, Béres István, Berkó Gyöngyi, Bócsó Anita, Bodnár Katalin, Bodor Ádám, Bodor Ádám, Boldog Gusztáv, Bolla Zoltán, Borbás Katalin, Borbáth Péter, Borsi Angéla, Boruzs András, Borza Sándor, Bődőr Bence, Bukor Zoltán, Búzás Előd, Bürgés József, Czibik Eszter, Császár Zsolt, Cser Szilárd, Cserép György, Cserna Zoltán, Csibrány Balázs, Csitneki Balázs, Csonka Ábel, Csonka István, Csonka Péter, Csonki Zoltán, Csopják Tamás, Damacz Kornél dr., Darányi László, Darányi László ifj., Dávid Jenő, Deák Gábor, Demeter Iván, Dénes János, Dobák András, Drahanovszki Gábor, Dudás György, Ecsedi Zoltán, Ecsedi Zoltán, Elek Botond, Erdő- Tóth Zsófia, Erdős Sarolta, Ezer Ádám, Fábián Péter Imre, Farkas Judit, Fatér Imre, Fatér Zsolt, Fejes Éva, Fekete Mátyás, Felber Péter, Ferenc Attila, Ferenc Hunor, Fidlóczky József, Filkus István, Flesch Márton dr., Forgách Balázs, Fülöp Tibor, Gábor Gyula, Gál Lajos, Gál Renáta, Gál Szabolcs, Gebei Lóránt, Geréby György, Gerner Gerda, Godó Laura, Golen Gerhárd, Gödöny József, Gönye Csaba, Gönye Zsuzsanna, Gruber Ágnes, Gulyás András, Gunics Zoltán, Gyenes János, Gyömbér Zsolt, Győrfi Gergely, Győrig Előd, Győrig Előd, Gyurácz József, Hankószki Ágota, Hanyicska Zsolt, Harmos Krisztián, Harsányi Krisztián, Hartmann Johanna, Havas Márta, Havasi Máté, Hazafi Dorottya, Hegyi Zoltán dr., Heincz Miklós dr., Hoffmann Károly, Holló Sándor, Horváth Ákos, Horváth Balázs, Horváth Csaba, Horváth Csaba, Horváth Gabban Gábor, Horváth Júlia, Horváth Róbert, Husvéth Béla, Illés Péter, Illyés Evelin, Ingola Eszter, Jagicza Anna dr., Jandrasits László dr., Janó Gizella, Jóna Zoltán, Joó Balázs, Juhász Benedek, Juhász Csaba, Juhász Lilla, Juhász Tibor, Jusztin Balázs, K. Szabó Attila, Kajtár Bence, Kalán Zoltán, Kállay György, Kalocsa Béla, Kasza Ferenc dr., Katona Gergely, Katona Gergely, Katona József, Katona Mihály, Kazi Róbert, Kazsu Attila, Kecskés Dóra, Kecskés József, Kelemen Éva dr., Kepes Zsolt, Keszler Zoltán, Király Norbert, Király Tamás, Kiss Ádám, Kiss Ferenc, Kiss János, Kiss Orsolya dr., Kiss Tamás, Klébert Antal, Kleszó András, Kókai Ákos, Kókai Károly dr., Kókai Szabolcs, Koleszár Sándor, Kóródi Blanka, Korompai Viktor, Korsós Judit, Kovács András, Kovács József, Kovács Kata, Kovács Norbert, Kovács Sándor, Kovács Zoltán, Kozma László, Krajcsovszky Bence, Králl László, Králl László ifj., Králl Lászlóné, Krasznai Attila, Krempf István id., Krempf István ifj., Krusinszki Ferenc, Krümmer Bence, Kugler Péter, Kutschi Péter, Laczik Dénes, Láng Katalin, László Csaba, Lehoczky Krisztián, Lelkes András, Lengyel Attila, Lengyel György, Lengyel Tibor, Lippai Károly, Lisztes Anna, Lovászi Péter, Lőkkös Andor, Lőkkösné Kelbert Bernadett, Lőrincz Gergely, Magos Gábor, Magyar Gábor, Magyari Máté, Marik Pál, Márkus Rita, Marosi Beáta, Meiszterics Zoltán, Mesterházy Attila, Mészáros Bence, Mészáros Csaba, Mezei János, Milinte Judit, Móczár Balázs, Mogyorósi Sándor, Molnár Géza, Molnár István Lotár, Molnár László, Molnár Márton, Molnár Melinda, Molnár Norbert, Monori András, Monori György, Mónus Gábor, Mórocz Attila, Morvai Anita, Morvai Szilárd, Musicz László, Nagy Enikő, Nagy Gábor, Nagy Imre, Nagy Károly, Nagy Miklós, Nagy Sándor, Nagy Sándor + 12 Tanuló, Nagy Tamás, Nagygyőry Anna, Németh Árpád, Novák Adrián, Novák Gábor, Nyerják-Sümegi Zsófia, Nyúl Nóra, Ócsai Péter, Onofer Attila, Oroszi Zoltán, Ortó Péter, Ölveczki Gyula, Ősz Gusztáv, Őze Péter, Pálfy Andrea Anna, Pálinkás Csaba, Papp Ferenc, Papp Sándor, Papp Viktor, Papp Zoltán, Pásztor Zoltán, Paulovics Péter, Peimli Piroska, Péntek István, Pénzes László, Pető Zsolt, Petró Ferenc, Pitó Andor, Pitó Andor, Polgár Márta, Polyák Ferenc, Pongrácz Ádám, Právics Márk, Pribéli Levente, Puskás József, Riezing Norbert, Rimavecz Kinga, Rimóczi Árpád, Rottenhoffer István, Rózsa Viktor, Sallai András, Sallai István, Sallai Márton, Sallai Zoltán, Sári Gergő, Sasnapi Látogatók, Sasvári János, Sasváriné Hegedűs Éva, Schmidt András, Schmotzer András, Schwartz Vince, Sebő Ádám, Selmeczi Kovács Ádám, Seres Nándor, Seresné Metzker Krisztina, Serfőző József, Simay Gábor, Sinka Gábor, Sinka Márk, Sipos Tibor, Somogyi Balázs, Somogyi István, Somoskői Péter, Soós Gábor, Soós László, Sós Endre, Sótér Szabolcs, Spakovszky Péter, Staub Viktor, Staudinger István, Stein Enikő, Stölkler Nándor, Szabó Attila, Tóth Katalin, Szabó Csaba, Szabó Ferenc, Szabó Imre, Szabó Kálmán, Szabó Máté, Szabó Zsuzsanna, Szabóné Balázs Bea, Szalai Gábor, Száraz Sándor, Szász Benedek, Szász Előd, Szatori János, Szecsődi György, Szegedi Zsolt, Székely Balázs, Szekeres Zsófia, Szél Ádám, Szél Antal, Széles Tamás, Szelle Ernő, Szemerszki Csaba, Szentendrey Géza, Szentirmai István, Szentmihályi Gábor, Széplaki Imre, Szijártó Zoltán, Szilágyi Attila, Szinai Péter, Szitta Tamás, Szokács Krisztián, Szommer Tamás, Szőke Gábor, Takács Ádám, Takács Árpád, Tallósi Béla, Tamás Ádám, Tamás Ádám, Tar János, Tárczy Andrea, Tarján Barna, Tasnádi Éva, Teplánszki Dóra, Tihanyi Gábor, Timon Dávid, Tóth Dániel, Tóth Imre, Tóth István, Tóth Kornél, Tóth László, Tóth Mihály, Tóthné Csugány Mária, Tóthpál Ádám, Tőgye János, Túrázók, Ujfalusi Sándor, Vámos Csenge, Váradi Zsófia, Varga Csaba, Varga László, Vargáné Szemes Valéria, Vasas Péter, Verseczki Nikoletta, Veszelinov Ottó, Veszelinov Ottó, Vetró Gábor, Vidra Tamás, Vig Bálint, Vincze Tibor, Vizes Tibor, Völgyi Sándor, Wágner László, Zákány Albert, Zelenák Attila, Zombori-Benczur Izabella, Zvara Gábor.

Szlovákia
Cáfal R., Deutschová L., Galaš R., Gális M., Chavko J., Jureček R., Kováč S., Kováčová D., Kraľovič M., Krutý R., Lančaričová Z., Landsfeld B., Lengyel J., Maderič B., Németh Z., Opatovský V., Prachár V., Prešinský L., Riflik Zs., Schnürmacher R., Slobodník R., Šnírer L., Tedla T., Trnka M., Veselovský T., Virághová V.

Csehország
Gašpar  Čamlík, Pavel Štěpánek, Ján Svetlík, David Horal, Rudolf Jureček, Tomáš Tedla, Petr Berka, Marek Dostál, Pavel Forejtek, Kryštof Horák, Jaroslav Kouřil, Jiří Pavelka jr., Aleš Prágr, Vladan Riedl, Leoš Řičánek, Vlastimil Sajfrt.

Románia – Partium
Daróczi J. Szilárd, Bárbos Lőrinc, Nagy Attila, Alexandru C. Birău., Olivia Nica.

Szerbia – Vajdaság
Silvija Ivanic, David Grabovac, Anita Sučić, Milica Miškovic, Milan Ruzic, Aleksa Vukićević, Nikola Stojnic , Marko Šćiban, Ágoston Attila, Szekeres Levente, Szekeres Ottó, Radenko Cvejanov, Kalman Moldovai, Slobodan Knezevic, Miroslav Vračarić, Draženko Rajković, Jelena Guduraš, Saša Burlica, Draženko Rajković, Rankov Mirjana, Nikolin Milos.

Horvátország
Sandra Hodić, Jelena Radman.

Ausztria
Christa Aistleitener, Carl Auer, Hans-Martin Berg, Herwig Drescher, Michael Dvorak, Christian Eder, Gerhard Egger, Christian Gausterer, Harald Grabenhofer, Rupert Hafner, Ronald Hillerbrand, Helmut Jaklitsch, Eva Karner-Ranner, Richard Katzinger, Johann Kemle, Johannes Kleedorfer, Benjamin Kness, Erhard Kraus, Johannes Laber, Wolfgang Lindinger, Klaus Michalek, Robert Müllner, Christina Nagl, Gerhard Neuhauser, Christian Pichler, Günther Pichler, Remo Probst, Andreas Ranner, Regina Riegler, Helmut Schaffer, Harald Schau, Marion Schindlauer, Alois Schmalzer, Rudolf Schmid, Matthias Schmidt, Stefan Schneeweihs, Markus Schneider, Wolfgang Simlinger, Lukas Strobl, Claus Stundner, Norbert Teufelbauer, Josef Trauttmansdorff, Gernot Waiss, Barbara Waringer, Benjamin Watzl, Martin Weixelbraun, Stefan Wegleitner, Beate Wendelin, Klemens Wessely, Renate Wunder, Sabine Zelz, Thomas Zuna-Kratky, all obsevers of the White Tailed Eagle Count of the WWF and the Water Bird Census.

Árvay Márton – Görögh Zoltán – Horváth Márton – Nagy Károly