Elkészült a 2021. évi 18. Országos, és a 4. Pannon-régiós Sasleltár

2021.02.08.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.


Forrás: MME Monitoring központ

Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében – 2018 után immáron negyedik alkalommal – a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak a kezdeményezéshez, így most ismét a Kárpát-medence közös téli „sastérképe” készülhetett el.

A 690 magyar, szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérte, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.

Magyarországi sasleltár

A hazai megfigyelések 3 456 db 2,5x2,5 km-es UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló "szemek") érintettek, melyek összesen mintegy 21 600 km2-t, azaz az ország területének 24%-át fedték le, ami a sasszinkronok történetének messze legmagasabb értékét jelenti. A felmérések természetesen a legjobb sas élőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét számba vették a kutatók. A 2021. évi sasszinkron során, Magyarországon összesen 1 026-1 076 rétisast és 550-578 parlagi sast sikerült megfigyelni.

A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is ritkák. A fenti adatok alapján a felmérés során bejárt sastelelőhelyeken, tehát a „legsasosabb” élőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 4,98 rétisas és 2,67 parlagi sas került lencsevégre.


Hogy el tudjuk képzelni ezt a nagyságrendet – a legjobb sasélőhelyeken is átlagosan
2 926 focipályányi területet bejárva találkozhatunk egyetlen rétisassal, míg a
parlagi sas esetében ehhez már közel 5 454 focipályányi területet kell
átlagosan átvizsgálni (Forrás: MME Monitoring Központ)

A négy sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 5 szirti sast és 8 fekete sast, valamint további 13 (összesen tehát 17) faj mintegy 19 ezer példányát is megfigyelték a szakemberek:

barna kánya (3),
vörös kánya (37),
kékes rétihéja (522 hím, 1365 tojó ésfiatal),
barna rétihéja (17 hím, 212 tojó és fiatal),
karvaly (1318), héja (51),
egerészölyv (11322),
gatyás ölyv (495),
pusztai ölyv (15),
vörös vércse (2933),
kerecsensólyom (75-79),
vándorsólyom (85-91),
kis sólyom (49).
A nappali ragadozómadarak mellett túzokot (327 kakas, 470 tojó, 277 nem meghatározható ivarú egyedet) is jelentős egyedszámban észleltek a felmérők.

Az adatok megyei bontása itt nézhető meg >>

 

Kárpát-medencei sasleltár

A hat résztvevő közép-európai ország összesítésében 1 347 rétisast és 763 parlagi sast, 24 szirti sast és 10 fekete sast figyeltek meg. A sasfajok mellett további 13 (összesen 17) ragadozómadár-faj több mint 20 ezer példányát is megfigyelték a szakemberek (a fajnevekre való kattintással megtekinthetők az előfordulási térképek):

barna kánya (5),
vörös kánya (71),
kékes rétihéja (522 hím, 1365 tojó és fiatal ),
barna rétihéja (20 hím, 325 tojó és fiatal),
karvaly (413),
héja (79),
egerészölyv (13 081),
gatyás ölyv (600),
pusztai ölyv (16),
vörös vércse (3588),
kerecsensólyom (118),
vándorsólyom (99),
kis sólyom (64).

Illetve egyes régiókban a túzokokat is számba vették (2224).

 


Parlagi sasok megfigyelési adatai a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)


Rétisasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)


Szirti sasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)


Fekete sasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(Forrás: MME Monitoring Központ)

 

Köszönjük a sasszinkron megfigyelőinek munkáját!

Magyarország
Adorján Ágnes, Agócs Péter , Albert András, Ampovics Zsolt, Antal András, Antoni Gyula, Arlett Péter, Árvay Márton, Aszódiné Kiss Andrea, Bagyura János, Balázs István, Balázsi Péter, Balázsovits János, Bálint Dénes Tamás, Balogh-horváth Vanda, Balogh-roth Melinda, Bán Csaba, Bán Noémi, Bánffy Miklós, Bánfi Péter, Bank László, Bánné Varga Klára, Barati Barnabás, Barati Emőke, Barati Sándor, Bărbos Lőrinc, Bárdos Tibor, Barna Péter, Baross Gábor, Barta Zsolt, Bartha Csaba, Bártol István, Bata Adrián, Bátky Gellért, Bátky Kolos, Bedőcs Gyula, Bende Zsolt, Bercsényi Kinga, Berdó József, Berecz Gábor, Berkó Gyöngyi, Bessenyei László Bence, Bezeczky Gergely, Biró Csaba, Bíró Tamás, Bodics Dániel, Bodnár Katalin, Bodó János, Bodor Ádám, Bodzás János, Bogner József, Boldog Gusztáv, Bolla Zoltán, Borbás Katalin, Borbáth Péter, Borsi Angéla, Boruzs András, Borza Sándor, Bozó László, Bozóné Borbáth Erna, Bődör Bence, Bukor Zoltán, Búzás Előd, Czibik Eszter, Czifrák Gábor, Czikora János, Császár Mónika, Cser Gábor, Cser Szilárd, Cserép György, Cserna Zoltán, Csesznik Bence, Csibrány Balázs, Csitneki Balázs, Csonka Ábel, Csonka István, Csonka Levente, Csonka Péter, Csontos Adrienn Rita, Csontos Alexandra, Damacz Kornél Dr., Danku János, Dávid Jenő, Deák Gábor, Dejonge Norbert, Demeter Iván, Dénes János, Dobák András, Drahanovszki Gábor, Erdélyi Imre, Erdő Ádám, Erdős Sarolta, Erdő-tóth Zsófia, Ezer Ádám, Ézsöl Tibor, Fábián Péter Imre, Falaki Máté, Faragó Ádám, Farkas Attila dr., Farkas Roland, Fatér Beáta, Fatér Benedek, Fatér Imre, Fehérvári Péter, Fejes Éva, Felber Péter, Feldhoffer Attila, Fellner Zoltán, Fenyvesi Ernő, Fenyvesi Hajnalanna, Fenyvesi László, Ferenc Attila, Fidlócky József, Filkus István, Filotás Zoltán, Fitala Csaba, Fodor István, Forgách Balázs, Forintos Nikolett, Fülöp Tibor, Füri András, Gál Lajos, Gál Renáta, Gál Szabolcs, Gáll Miklós, Gaszler Péter, Gebei Lóránt, Gerencsér Beáta, Gilányi Gábor, Góczán Éva, Godó Laura, Gödöny József, Gönye Csaba, Görögh Zoltán, Gruber Ágnes, Gulyás András, Gunics Zoltán, Gyarmati Péter, Gyenes János, Gyömbér Zsolt, Győrig Előd, Gyurácz József, Gyuricza András, Habarics Béla, Hankószki Ágota, Hanyicska Zsolt, Harmos Krisztián, Harsányi Dezső Attila, Harsányi Krisztián, Hartmann Johanna, Hazafi Dorottya, Hegedűs Lívia, Hegedűs Sándor, Hegyi Zoltán Dr., Heincz Miklós dr., Hencz Péter, Herczeg Ferenc, Hoffman Viktor, Homoki Károly, Horváth Ákos, Horváth Balázs, Horváth Csaba, Horváth Júlia, Horváth Levente, Horváth Margit, Horváth Márton, Horváth Tibor, Horváth Zoltán, Horváth-császár Ákos, Hődör István, Hunyadi Tünde, Hunyadvári Péter, Husvéth Béla, Ifj. Tóth Péter, Illés Péter, Illyés Evelin, Ingola Eszter, Iszlai-ócsai Eszter, Jaczkó Andrea, Jakab Sándor, Jandó Benedek, Jandrasits László Dr., Janó Gizella, Jenei Borbála, Jóna Zoltán, Juhász Becse Kálmán, Juhász Benedek, Juhász Csaba, Juhász Léla Lujza, Juhász Lilla, Juhász Rita, Juhász Tibor, Jusztin Balázs, K. Szabó Attila, Kaczkó Ádám, Kagyerják Pál, Kajtár Bence, Kállay György, Kálmán Gergő, Kálmán Róza, Kalocsa Béla, Kapocsi István, Karcza Zsolt, Kass László, Kasza Ferenc dr., Katona Gergely, Katona Mihály, Kaufman Gábor Dr., Kazi Róbert, Kecskés József, Kéki Eleonóra, Kelemen Attila, Kelemen Éva Dr., Kepes Zsolt, Kerényi Zoltán, Keszler Zoltán, Király Tamás, Kis István Péter, Kis Viktor, Kispál Gyula, Kiss Ádám, Kiss Ferenc, Kiss János, Kiss Tamás, Kiss Viktória, Kiss Zsuzsanna, Klébert Antal, Kleszó András, Kókai Ákos, Kókai Károly dr., Kókai Szabolcs, Koleszár Balázs Dr., Koleszár Sándor, Kolesszár Balázs, Kónya József, Korom István, Kosztolányi László, Kovács Ágnes, Kovács András, Kovács Gergely, Kovács Katalin, Kovács Nándor, Kovács Norbert, Kovács Patrik, Kovács Zoltán, Kováts László, Kozma László, Krasznai Attila, Kreiner Roland, Krempf István, Krusinszki Ferenc, Kugler Péter, Kun Zoltán, Kutschi Péter, Laczik Dénes, Laczkó Szabolcs, Lantos Zoltán, László Csaba, Légrády András, Lelkes András, Lendvai Gábor, Lengyel György, Lengyel Tibor, Lippai Károly, Losonczi László, Lovászi Péter, Lőkkös Andor Dr., Lövei-kalmár Katalin, Lukács Katalin Odett, Magyari Máté, Majercsák Bertalan, Makrai Gergely, Marik Pál, Markovich Anna, Márkus Rita, Marosi Beáta, Máté Rudolf, Mazula András, Menyhárt Gellért, Mester Béla Dr., Mesterházy Attila, Mészáros Csaba, Mészáros János, Mezei János, Miklós Marianna, Mikó Ágnes, Mikucza Zsolt, Milinte Judit, Móczár Balázs, Mohácsi István, Moldován Orsolya, Molnár Ádám, Molnár Dániel, Molnár Géza, Molnár László (knpi), Molnár Márton, Molnár Norbert, Molnár Zoltán, Monori György, Mónus Gábor, Morandini Pál, Mórocz Attila, Morvai Anita, Morvai Szilárd, Musicz László, Nagy Dániel, Nagy Domonkos, Nagy Gábor, Nagy Imre, Nagy Károly, Nagy Kornél, Nagy Lajos Dr., Nagy Sándor, Nagy Szeverin, Nagy Tamás, Nagy Tibor, Nagygyőry Anna, Németh Ákos, Németh András, Németh Árpád, Németh Nikolett, Nyári Endre, Nyúl Nóra, Ócsai Péter, Onofer Attila, Orbán Attila, Orbán Zoltán, Orcsik Tibor, Oroszi Zoltán, Ottó Erzsébet, Ölveczki Gyula, Ősz Gábor, Ősz Gusztáv, Őze Péter, Palatitz Péter Dr., Pálfi Szabolcs, Pálinkás Csaba János, Papp Ferenc, Papp Gábor, Papp Sándor, Papp Viktor Gábor, Pásztor Zoltán, Peimli Piroska, Péntek István, Pénzes László, Pető Zsolt, Pigniczki Csaba Dr., Piross Sándor, Pitó Andor, Polgár Márta, Polyák Ferenc, Pongrácz Ádám, Právics Márk, Prommer Mátyás, Puskás József, Puskás László, Rába Veronika, Riezing Norbert, Rottenhoffer Balázs, Rottenhoffer István, Rottenhoffer István ifj., Rozner Gyürgy, Rózsa Viktor, Sali Rebeka, Sallai Márton & Nagy Kira, Sallai Zoltán, Sallainé Kapocsi Judit, Sándor Bálint, Sápi Tamás, Sári Gergő, Sárkány József, Sármayné Láng Katalin, Sasvári János, Schmeráné Gál Judit, Schmidt András, Schmotzer András, Schneidler Viktor, Schurk László, Sein Enikő, Séllei Zoltán, Selmeczi Kovács Ádám, Seres Nándor, Seresné Metzker Krisztina, Serfőző József, Simay Gábor, Sipos Tibor, Somogyi Anna Ágnes, Somogyi Balázs, Somogyi Csaba, Somogyi István, Somoskői Péter, Soós Gábor, Sós Endre dr., Sótér Szabolcs, Spakovszky Péter, Staudinger István, Stölkler Nándor, Sumonyi Táborozók, Szabó Csaba, Szabó Gábor, Szabó István, Szabó Jenő, Szabó Máté, Szabó Nándor, Szabóné Balázs Bea, Szalai Gábor, Szántó Bence, Szász Benedek, Szász Előd, Szatori János, Szecsődi György, Szegedi Fruzsina, Szegedi Zsolt, Székely Balázs, Szekeres Zsófia, Szél Ádám, Szél Antal István, Szelényi Balázs, Széles Tamás, Szelle Ernő, Szélpál Botond, Szemercki Csaba, Szentesi Attila, Szentmihályi Gábor, Szentmiklósi-nagy Kornél, Szép Tibor dr., Szeverényi Soma, Szilágyi Attila, Szitta Tamás, Szommer Tamás, Szondi László, Szunyogh Balázs, Szűcs Györgyi, Takács Árpád, Tallósi Béla, Tamás Ádám, Tamás Enikő Anna Dr., Tar István, Tar János, Tárczy Andrea, Tatai Sándor, Teplánszki Dóra, Tihanyi Gábor, Timon Dávid, Tokody Béla dr., tóth Dániel, Tóth Imre, Tóth Kornél, Tóth László, Tóth Mihály, Tóth Miklós, Tóth Pál, Tóth Sándor, Tóth Tamás József, Tőgye János, Tölgyesi Zoltán, Török Gábor, Treitz Tamás, Turny Zoltán, Udvardy Ferenc, Ujfalusi Sándor, Urbán László, Vámos Csenge, Varga Benedek, Varga György, Varga Júlia, Varga Péter, Varga Péter ifj., Vasas András, Végvári Zsolt Dr., Veszelinov Ottó, Vetró Gábor, Vidra Huba, Vidra Panna, Vidra Soma, Vidra Tamás, Vígh Zsófia, Vincze Tibor, Vitkay Zsuzsanna, Vizes Tibor, Vizslán Tibor, Völgyi Sándor, Wágner László, Zákány Albert, Zelenák Attila, Zimmermann Zita, Zvara Gábor, Zsiros Sándor, Zsíros Sándor, Bozsaky Bonifác, Bucsuházy Viktória, id. Jóna Zoltán, Kis Márton, Madarász Enikő, Nusser Jánosné Márta néni, Sipőcz Vivien, Szöllős Attila, Tisza Ádám, Vig Eszter, Vig Tibor, Vigné Priznicz Tünde

Szlovákia
Dušan Briedik, Ivan Šipkovský, Martin Hrabovszki, Roman Slobodník, Tomáš Tedla, Rudolf Jureček, Rudolf Cáfal, Ján Svetlík, Boris Maderič, Tomáš Hulík, Vladimír Nemček, Aleš Prágr, Ondra Riška, Stanislav Kováč, Jana Dunčičová, Libor Čužna, Leonidas Prešinský, Ľuboš Vadel, Tomas Veselovský, Viktor Prachár, Erik Gulák, Braňo Matejovič, Ján Lipták, Jozef Lengyel,  Richard Galáš, Lančaričová, Zuzana, Ján Čižniar, Bedřich Landsfeld, Katarína Mikušková Ivana Moncmanova, Luboš Moncman, Michal Noga´, Karol Šotnár, Kristián Bacsa, Dominika Kováčová, Štefan Granec, Jozef Chavko, Jurica Michal, Schnürmacher Richard, Lackovičová Zuzana, Ollos Csaba, Kadlečík Branislav, Dobšovič Ján, Viliam Šumichrast, Jozef Spišák, Csaba Sándor, Stanislav Harvančík, Martin Dobrota, Vlastimil Serdahely, Erik Martinec, Ladislav Csiffáry, Ján Kočí Ivan Gajdács, Ivan Vančo

Asztria
Hans-Martin Berg, Michael Bierbaumer, Michael Dvorak, Marie Furch, Markus Furch, Harald Grabenhofer, Rupert Hafner, Johannes Hohenegger, Robert Hack, Benjamin Kness ,Johannes Laber, Lisa Lugerbauer , Brady Mattsson, Christoph Roland,  Matthias Schmidt, Markus Schneider, Lukas Strobl, Barbara Waringer, Heinz Wegleitner, Stefan Wegleitner, Beate Wendelin, Gabór Wichmann, Sabine Zelz, Thomas Zuna-Kratky and obsevers of Water Bird Census & Ornitho.at

Csehország
Gašpar Čamlík, Pavel Dedek, Marek Dostál, Kryštof Horák, Jaroslav Kouřil, Marek Palička, Jiří Pavelka, Aleš Prágr, Vladan Riedl, Ondřej Ryška, Leoš Řičánek, Vlastimil Sajfrt, Pavel Štěpánek, Vlasta Škorpíková, Rudolf Jureček

Szlovénia
Dejan Bordjan, Katja Logar, Rok Lobnik, Franc Bračko, Jan Gojznikar, Miha Kronovšek, Luka Božič, Gregor Bernard, Matjaž Kerček, Dominik Bombek, Sandra Kontrec, Bojan Colnik

Szerbia
Milica Plavšić, Miloš Nikolić, Nataša Tomić, Nestor Jokić, Zoran Sklopić, Aleksa Vukićević, Aleksandra Vukčević, Ana Mileusnić, Anastasija Čeprnić, Anđelija Stokin , Anita Sučić, Atila Agošton, Bojana Bailović , Branka Zirojevic, Damir Trnovac, Danjo Bilek, David Grabovac, Dimitije Radišić, Goran Sekulić, Helena Marojkin , Jovan Kokotović, Lazar Vidić, Ljubomir Jovanović, Magdalena Grahovac, Makarije Jakšić , Marko Šćiban, Milica Krmar, Milica Miskovic, Milica Plavšić, Milivoj Vučanović, Milivoj Vučanović , Miloš Nikolić, Miloš Radaković, Mirjana Rankov, Miroslav Dudok, Miroslav Mareš, Nikola Stojnić , Nikola Veljković, Radislav Mirić, Sandra Jovanović, Sara Krunić, Saša Lazić, Savo Đurđić, Sekereš Irenke, Sekereš Oto, Slobodan Puzović, Sonja Malešević, Stefan Desnica Grahovac , Stefan Palalić, Suzana  Verovski, Suzana Verovski, Tibor Rekecki, Tibor Rekecki , Uroš Simić, Vasilij Kaliničenko, Željko Jolić, Zorana Nikodijević

Románia
Barbos Lorinc, Nagy Attila, Hegyeli Zsolt, Nagy Attila, Hegyeli Zsolt, Daróczi J. Szilárd, Papp Edgár, Kastal Ágnes, Buslig Johanna