A 2017-es terepi év számokban

2018.03.14
A faj magyarországi fészkelő állományát 2017-ben közelítőleg 230 párra becsültük, amely egy több évtizedes lassú növekedés eredménye, hiszen a 80-as években a kipusztulás szélén állt a faj hazánkban.

A nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatával együttműködésben összesen 219 territóriumban figyeltünk meg párban madarakat és 218 költőpár aktív fészkét sikerült felderíteni. A 207 költésbe kezdő párból 161 (78%-uk) tudott sikeresen fiókát repíteni. Összesen 299 fióka repült ki, amelyek közül 201 példányt (67%-ukat) egyedi jelölőgyűrűvel láttunk el. A 2017-ben megfigyelt kirepülési siker (1,44 fióka/költőpár) valamelyest a sokéves átlag felett volt.

2017-ben 22 alkalommal került kézre balesetet szenvedett kifejlett parlagi sas Magyarországon. Három példány biztosan és egy feltételezhetően mérgezés áldozata lett. Egy példány vezetékkel ütközött, három példány vonat, ill. gépjármű általi gázolás, másik három példány áramütés miatt pusztult el, 11 madár pedig ismeretlen okból vagy egyéb sérülés miatt került kézre. A 22 madár közül 18-at eleve elpusztultan találtak vagy a megtalálást követően már nem lehetett segíteni rajta. Három madarat sikerült megmenteni és szabadon engedni, egy pedig még továbbra is emberi segítségre szorul.

Nike Ambassador IX 9