18. Országos Sasszinkron – 2021. január 15-17.

2021.01.05.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 18. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását 2021. január 15-17. között. 

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Második leggyakoribb sasfajunk a parlagi sas, ahol az állandó hazai költőállományához a kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is. A felmérések során a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadár-faj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek. 

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már negyedik alkalommal a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében sor kerül.


Országos Sasszinkron eredmények 2004-2020 között (Forrás: MME Monitoring Központ)

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el, amiről természetesen a lakosságot és a médiát is tájékoztatjuk.  

Az országos sasszinkronokhoz hagyományosan kapcsolódva megszervezet sasnapi programsorozat a jászsági Sasközpontban idén, a COVID-19 járványintézkedések miatt elmarad.   

 

Tájékoztató a felmérésben résztvevő szakemberek számára

Aki nem MAP felmérő:
Kérünk mindenkit akinek nincs lehetősége a MAP-ba (ld. alább) közvetlenül feltölteni az adatokat, hogy a felmérésekhez a mellékelt adatlapot használja a program ismertetőjében leírtak szerint!

Excel adatlap (adatközléshez) >>
PDF adatlap (csak nyomtatáshoz) >>
Kis mértékben változtattunk az adatlapon a korábbi évekhez képest, azért, hogy egyértelműsítsük, hogy mely fajokról gyűjtjük teljes körűen az adatokat.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a felmérés csak a nevében „Sasszinkron”, a felmérés évek óta valamennyi nappali ragadozómadár-fajra kiterjed, valamint a túzok előfordulásokat is gyűjtjük!

Azért, hogy a szinkront a gyakori ragadozómadár-fajok téli állománybecslésére is fel lehessen használni, kérjük, hogy az egerészölyv, vörös vércse, karvaly és egyéb gyakori fajok egyedszámát is teljes körűen jelentsék le az UTM négyzetekben!

Minden más a korábbi években rendszeresen lejelentett faj (baglyok, nagy őrgébics, holló stb.) adata csak opcionálisan szerepeltethető az adatlapon, ezek ezentúl csak a MAP-os feltöltések esetében fognak bekerülni az adatbázisokba.
 
A terepi munkához a pdf formátumot javasoljuk kinyomtatni, DE az adatokat kizárólag az excel file-ban digitálisan lehet beküldeni!
A kezdő felmérőknek az adatlap mellett az útmutatót is érdemes kinyomtatni (mindkettő egy-egy A4-es oldalra szerkesztett pdf formában található).

MAP felmérőknek:
A MAP adatbázisba rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) feltöltők természetesen a megszokott MAP fajlistázás keretében végzett bejárásaik adataival is hozzájárulnak a Sasszinkron felmérés eredményeihez.

Ha a MAP-ba feltöltik az adatokat, akkor arra kérjük őket, hogy ők semmiképpen NE használják a sasszinkronos excel táblát, mert az adatok felesleges duplikációja hibát vagy jelentős plusz munkát okozna a feldolgozásban!

Arra is megkérjük adatgyűjtőinket, hogy ezen a hétvégén minden ragadozómadár-faj esetében számlálást is végezzenek, tehát az egyedszám mezőt is töltsék ki a MAP adatfeltöltés során!
Az adatokat MAP-ba feltöltő Sasszinkron felmérők között külön ajándékokat sorsol ki a Monitoring Központ!

Minden felmérőnek:
Annak érdekében, hogy a teljes körű összesítést mielőbb elkészíthessük, kérünk mindenkit, hogy a felmérést követően azonnal, de legkésőbb 2021. január 18. éjfélig (a felmérést követő hétfő) küldje el az adatokat monitoring@mme.hu email címre vagy töltse fel a MAP adatbázisba!