Újra szabadon „Hans” és „Kurszán”, a két felgyógyult parlagi sas

2018.01.16.
2017 nyarán és őszén Ausztriából és a Hevesi-síkról három sérült parlagi sas került a jászberényi Sasközpontba, közülük kettőt a sikeres gyógykezelésüket követően az elmúlt hétvégén engedtek vissza a természetbe. A madarak sorsát a hátukra szerelt jeladók segítségével követik nyomon a szakemberek.

Tavaly június 5-én a Burgenlandban a BirdLife Austria szakemberei egy viharban leszakadt fészek alatt három parlagisas-fiókát találtak. Az egyik egészséges madarat még rögtön a baleset után vissza tudták tenni egy másik fészekbe, ahol a pótszülők és a két mostohatestvér befogadták. A másik két madár hosszabb állatorvosi ellátásra szorult. Az osztrák és a magyar szakemberek októberben úgy döntöttek, hogy a jászsági Sasközpontba szállítják a madarakat, mivel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) által közösen működtetett intézmény rendelkezik a régióban az egyik legjobb feltételekkel a sasok sikeres vadröptetéséhez vagy hosszú távú tartásához. Az egyik mentésre szoruló fióka súlyos szárnysérülést szenvedett, így előreláthatólag a Sasközpont állandó lakója lesz.

A másik fióka lábtörését sikeresen kezelték, így mostanra elengedhetővé vált. Ezt a madarat az azonos keresztnevű megtaláló és a kezelő állatorvos tiszteletére „Hans”-nak nevezték el az osztrák kollégák.


Előkészületek az elengedéshez (Fotó: Horváth Márton)

A harmadik madár, akit megtalálói „Kurszán”-nak neveztek el, szeptember 5-én került kézre. A fiatal parlagi sast, mely egy közeli fészekből repült ki korábban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szakemberei találták meg a Hevesi-síkon egy kútba esve. A rendkívül legyengült állapotban levő madarat szintén a Sasközpontba szállították, ahol több hónap alatt lehetett megfelelő állapotba hozni a mostani elengedéshez. A madár kútba kerülésének körülményei és az általa ott töltött idő nem ismert, de nem lehet kizárni, hogy emberi „segítséggel” került oda, mivel a közelben előkerült elpusztult jeladós fészektestvére is, amelyről az adót ismeretlenek levágták.

A két gyógyult madarat a XV. Országos Sasszinkron és a IV. Sas Nap keretében engedték el a Sasközpont melletti gyepen 2018. január 13-án, ahol a közelben két ideiglenes természetvédelmi sasetetőhely is működik. Mindkét madár hátára műholdas jeladót szereltek a szakemberek, így a természetbe történő visszailleszkedésük és további sorsuk is nyomon követhető lesz.


Újra egészségesen és szabadon (Fotó: Horváth Márton)

A kárpát-medencei közös parlagisas-védelmi programot az Európai Unió támogatja a PannonEagle LIFE projekt (LIFE15NAT/HU/000902) keretében.

nike air max 1 UK